A kordonművelés során függőleges törzsön vízszintes elágazás(oka)t, azaz kart hagyunk meg.

A kordonművelésnek sokféle változata ismeretes. A kordonok formáját megkülönbözteti például törzsmagasságuk: alacsony (30-60 cm), középmagas (60-90 cm), magas (90 cm feletti), törzsük, karjuk száma, a rajtuk végzett metszésmód.

A Cazenave-kordon művelés Olaszországban elterjedt leginkább, bár Franciaországban dolgozta ki Cazenave szőlőtermesztő, de hazánkban is előfordul.

A Cazenave-kordon esetében a törzsmagasság kb. 50 cm és ezen egy kart alakítunk ki. A karon 3-5 db termőalapot hozunk létre, amelyeken csercsapos váltómetszést folytatunk. Egy rövid (2 rügyes ugarcsapot) és egy hosszú csapot, esetleg félszálvesszőt hagyunk meg a termőalapokon. A rövid elemet mindig a hosszú alatt hagyjuk meg, ellenkező esetben felmagasodik a termőalap, ami kisebb lombfalhoz vezet.

A kifejlődött hajtásokat a kartartó huzal fölött kb. 30-40 cm-ként elhelyezett páros huzalok közé rendezzük. Amennyiben félszálvesszőket hagyunk a tőkéken, azokat egy plusz segédhuzalhoz lehet kötözni.

Olaszországban létezik egy továbbfejlesztett változata is, amelyet halborda-kordonnak neveznek, lévén, hogy a szálvesszőket halbordaszerűen a sorközökben kifeszített huzalokhoz ívesen, a kordonkarra merőlegesen rögzítik.

A kordon művelésű tőkék kialakítása az első évben a szaporító anyagon meghagyott rügyek visszavágásával kezdődik (ekkor egy-két rügyet hagyunk meg).

A második évben a meghagyott vesszőkből kiválasztunk egy jól fejlettet és azt 2 rügyre vágjuk vissza, a többit tőből eltávolítjuk. A fakadást követően létrejött hajtásokat akár már ez évben lehajthatjuk a kialakítandó törzsmagasságnál. A hónaljhajtásokat pedig eltávolítjuk.

A harmadik év tavaszán ezek közül kiválasztjuk azt az egy szálvesszőt, amelyet meghagyunk, ha megfelelő állapotú. A másikat lehetőleg vágjuk le! Léteznek kétkarú, kéttörzsű megoldások is, de ezek nem a legoptimálisabbak, mert általában hosszútávon azt eredményezik, hogy az egyik kar, vagy törzs megerősödik a másik rovására. Ha nem elég fejlett a vessző, akkor inkább érdemes visszavágni újra két rügyre, hogy a következő évben már megfelelő vesszőn tudjuk a tőkét kialakítani. A lekötözést rugalmas kötöző anyaggal kell elvégezni.

Régen bevett gyakorlat volt a karnak meghagyott vessző 2-3-szori áttekerése a kartartó huzalon, de ezzel fennáll annak a veszélye, hogy az idős kar ránő a huzalra, ami pedig akadályozhatja a karban a tápanyag-forgalom útját. Így ezt a megoldást inkább ne alkalmazzuk! Ebben az évben a karon kialakuló hajtásokat és fürtöket érdemes megritkítani.

A negyedik évben már kialakíthatók a termőalapok, amelyeken a metszést végezzük. Ennek módja, hogy a karon fejlődött vesszőket 2 rügyre vágjuk vissza. A következő évtől pedig rendszerint ezeken folytatjuk a metszést. A meghagyott termőalapok egymástól lehetőleg kb. 20-30 centiméterre helyezkedjenek el, számuk pedig ehhez mérten a karhosszúságtól függ. A mennyiségi szemlélet jegyében még ma is sokszor elkövetik a gazdák azt a hibát, hogy egy rövidebb karon is ugyanannyi termőalapot hagynak, mint a hosszabbakon, besűrűsítve ezzel a lombfalat és terhelve, az egyébként sem túl jó kondícióban lévő tőkéket.

A Cazenave-kordon művelés a Royat-kordonnál magasabb törzzsel bír és rajta nagyobb termés mennyiséget lehet elérni. A metszése bonyolultabb, nagyobb szakértelmet kíván.

Források

KOZMA P. (1993): A szőlő és termesztése II. Akadémiai Kiadó, Budapest
LŐRINCZ A-ULCZ A.-BODOR P. (2009): Borvidékeink. Kézirat

Pincefalvak.hu