A szőlő növényt évezredek óta termesztik. Az ókori egyiptomiak, főníciaiak is alakították a szőlőtőkéket, hiszen látták, hogy így megbízhatóbban terem. A római író Columella (Kr. u. 4-70.) pedig már írásaiban szakmai tanácsokkal látta el a szőlőtermelőket, hogy adott területen, milyen tőkeformákat használjanak. Nem új keletű dolog tehát a szőlőtőkék formájának alakítása. Az azonban kétségkívül igaz, hogy az utóbbi évszázadban megnőtt azon kutatások száma, amelyek arra irányulnak, hogy az egyes művelési módokat összehasonlítsák, értékeljék adott helyen és szőlőfajtán.

A tőkeművelési mód tulajdonképpen a szőlő növekedésének fenntartható formája. A szőlő növény idős fás részeinek alakja, nagysága, száma, egymáshoz és a talajhoz viszonyított helyzete, térbeli elrendezése alapján sokféle tőkeformáról lehet beszélni. Az idős fás részek tápanyagokat raktároznak, így minél nagyobb az arányuk, annál több tartalék tápanyag áll a tőkék rendelkezésére.

A tőkék fás részei: gyökérnyak (a gyökértörzs talaj szintje alatti része), tőkenyak (a törzs legalsó része), törzs (függőleges szárrész), fej (megvastagodott rész a fejművelésnél), bakok (bakművelés elágazásai), kar (vízszintes elágazás), termőalapok (3 vagy többéves, rövid elágazások, amiken a metszést végezzük). Gyökérnyak, tőkenyak minden tőkén található. A többi említett idős fás rész azonban csak bizonyos művelésmódokra jellemző.

Azt, hogy milyen formát alkalmazunk ültetvényünkben, több tényező is befolyásolja. Ezek lehetnek a terület ökológiai adottságai, a választott szőlőfajta igényei, tulajdonságai, a termesztéstechnológiai célok, a rendelkezésre álló kézi munkaerő, gépi eszközök és természetesen a költséghatékonysági szempontok is.

A szabályos tőkeformák metszéssel alakíthatók ki. A metszetlen szőlő túlburjánzik, megbomlik a termőegyensúlya, csökken a termés minősége és a tőkék művelhetősége is nehézkessé válik. A metszés során a tőke egyéves részeit vágjuk vissza különböző hosszúságúra. A meghagyott ún. metszési elemek hosszát nem centiméterben, hanem a meghagyott rügyek számával határozzuk meg. Így beszélhetünk rövid csapról (a vessző visszavágása után 1-2  ún. világos rügy marad rajta), hosszú csapról (3-5 rügyes rész), félszálvesszőről (6-8 rügy) vagy szálvesszőről (8 rügy felett).

A tőkeformák kialakítása során ezeket a metszési elemeket váltakozva egymás mellett, vagy csak egy-egy formájukat alkalmazzuk. A kialakítás ideje általában 3-5 év, a művelési módtól és a tőkék kondicionális állapotától függően.

A művelésmódokat csoportosíthatjuk a szerint, hogy igényelnek-e támaszt (pl. kordonművelés), vagy sem (pl. fejművelés). Ha igen, akkor a támasz egysíkú (vízszintes pl. sátorlugas, függőleges pl. Sylvoz-kordon, ferde pl. trentinoi pergola) vagy kétsíkú pl. GDC.

Az egyes tőkeformák magassága szintén fontos szempont. Ez alapján alacsony-30-50 cm (pl. Guyot-művelés), középmagas-60-90 cm (pl. Cazenave-kordon) és magas-90 cm felett (pl. egyes függöny) művelési módokat lehet megkülönböztetni. A kordon művelési mód e tekintetben azért érdekes, mert ennek alacsony, középmagas és magas változatai is léteznek.

A tőkék idős fás részei sok esetben elágaznak. Elágazó művelési módok például a bakművelés, a kordonművelés, a függönyművelés, a lugasok. El nem ágazó formák például az ernyő, a vertikó.

Külföldi szakirodalmakban gyakran lehet olvasni olyan megkülönböztetést is, hogy a hajtások felfelé (pl. kordon) vagy lefelé (pl. Kniffin-ernyő) növekednek-e.

Nehéz lenne megmondani, hogy melyik az ideális művelési mód, hiszen a fent említett szempontok alapján termőhely, fajta és termesztési céltól is függ. Az egyes művelésmódok kialakítási lehetőségeit, elterjedését, előnyeit, hátrányait részletesen tárgyaljuk további cikkeinkben.

Pincefalvak.hu