• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A Rózsakő legendája

1957-ben jött létre. Király Ferenc nemesítette. A névválasztás mögött egy helyi legenda rejlik. A Rózsakő Badacsony egyik nevezetessége, amely a Kisfaludy-ház felett található, lapos bazalttömb. Kisfaludy Sándor feleségével, Szegedy Rózával szívesen üldögélt ezen a kövön, a Balaton szépségében gyönyörködve. A kő nevét Szegedy Rózáról kapta, a szőlőfajta pedig a kőről.

A helyiek szerint a Rózsakő varázserővel bír. "Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni."

A Rózsakő egy intraspecifikus (azaz fajon -Vitis viniferán-  belüli keresztezés eredményeként létrejött) hibrid, amelynek szülőfajtái a Kéknyelű és Budai. Egyelőre leginkább csak a Badacsonyi és a Balaton-felvidéki borvidéken termesztik, de már a Mátrai és a Kunsági borvidéken is telepítettek belőle. Területe alig 20 hektárnyi.

Középerős növekedésű. Levele kerek, 3-5 karéjú, pókhálósan szőrözött fonákú. Vállas fürtje meglehetősen tömött, a bogyók sárgás színűek, kissé megnyúltak.

Bora a szülőfajtákhoz hasonlóan kemény karakterű, de kitűnő minőségű, illatában, ízében virágos, fűszeres, mézes jegyek jellemzőek.

A Rózsakő fajta anyja a szintén badacsonyi, hagyományos magyar szőlőfajta, a Kéknyelű, amely nevét a levélnyelének kékes árnyalatáról kapta. Egyre többen foglalkoznak ezzel a fajtával, így területe évről évre nő, közel 50 hektáron termesztik. A Badacsonyi, Balaton-felvidéki borvidékek mellett az Etyek-Budai, a Zalai és a Kunsági borvidéken is próbálkoznak termesztésével, de ezutóbbiakon egyelőre csak néhány négyszögölön.

Középerős növekedésű fajta, melynek levele közepes méretű, kerek, határozottan nyílt vállöblű. Fonáka gyapjasan szőrös. Fürtje szintén közepes méretű, vállas. A Kéknyelű nővirágú jellege miatt, nehezen termékenyül, ezért a fürtje általában laza vagy madárkás (hiányos). Bogyói kicsik, gömbölyűek, zöldes árnyalatúak, pontozottak, vastag héjúak, akárcsak az utódé.

Késői érésű, mustfoka erősen évjáratfüggő. Nem kifejezetten érzékeny fajta. Nem rothad, a szárazságot is viszonylag jól tűri. Az "Úri szőlő” (ahogy a helyiek korábban nevezték) termékenyülési viszonyai révén keveset, de kiváló minőséget terem. Jól termékenyül a Budai és a Mézes fajták virágporával.

Bora világos színű, kellemesen virágos illatú, ízében fehér húsú gyümölcsök és a termőhely miatti ásványosság érződik. Kemény, testes, hosszan érlelhető. Egyaránt készíthető reduktív és oxidatív technológiával. Savszerkezete miatt kései szüretelésre és jégbor készítésére is alkalmas.

A Rózsakő apja, a Budai, vagy Budai zöld szintén őshonos fajtánk. A filoxéravész előtt még sok helyen termesztették az országban, például Budán is, amiről nevét kapta, de mára a Balaton, azon belül is a Badacsony környékére korlátozódik termőhelye, amely még a 20 hektárt sem éri el. A Kéknyelűvel együtt telepítik, hogy beporozza a nővirágú fajtát.

Középerős növekedésű. Levele kerek, középnagy, 5 karéjú, vállöble zárt, fonáka gyapjas, erei pirosak. Fürtje többnyire középnagy, vállas, tömött. Bogyói is közepesek, gömbölyűek, zöldessárgák, pontozottak, rozsdásodóak, vékony héjúak.

Késői érésű, bőtermő, nem túl magas mustfokkal érő, ámde annál magasabb savtartalmú bort adó fajta. Kényes, nemcsak tápanyagigényes,  hanem fagyérzékeny, rothadékony és a túlterhelést is nehezen viseli. Alacsony művelésen (fej-, bak-, combművelés) érdemes termeszteni, mivel így sok cuktrot termel.  

Korábban a Kéknyelűvel vegyesen szüretelték le, ám ma már egyre több helyen készítenek önálló bort belőle. Bora zöldesfehér, diszkréten illatos, inkább vékony, mintsem testes és kemény karakterű. Fogyasztásával érdemes néhány évet várni, hogy savai finomodjanak.

Források

BÉNYEI F.-LŐRINCZ A. (2005): Borszőlő-fajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok.
Mezőgazda Kiadó, Budapest
HAJDU E. (2003): Magyar szőlőfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest
http://www.szbki-badacsony.hu/fajtaajanlo.htm

Pincefalvak.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 

Szavazások

Milyen gyakran jár pincefalvakban?
 


Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés