…tanúhegyet láttunk. Szép volt és megnyerő, de örömünkbe már utunk elején némi üröm vegyült, amikor szállást kerestünk. Szándékosan nem foglaltunk előre, hanem abban bíztunk, hogy majd a helyszínen. Az első helyen azzal kezdték, hogy Némethék (Németh Pince) milyen rossz szomszéd, sose küldik hozzájuk a vendéget, ha náluk betelt, hanem máshova, messze. „Jellemző magyaros mentalitás”-gondolhatná az ember. Dehát, a Németh Pincéről nekem előző évről már voltak jó tapasztalataim, és egyébként sem jó kezdés szitkozódni, így innen tovább is álltunk. Próbálkoztunk a Németh Pincénél is, de természetesen nem volt náluk hely (azért ez jelent valamit, nem?!). Ajánlottak egy másik szomszédot (ez már jobb hozzáállás). Azt az apartmant aztán gyorsan ki is vettük. Kedves tulajok voltak, kiváló apartmannal, és, ami a legjobb volt, 20 méterre tőlük a Németh Pince! :) 

A szállásfoglalás tortúrája után némi kikapcsolódásra vágytunk. Lesétáltunk hát a kikötőbe, ahol meghallgattuk a helyi vuvuzelát. Valójában milliónyi árvaszúnyog zengett, de pont olyan volt, mint a foci vb atmoszférája. Vacsi után a parti sétány borozóiban töltöttük az estét, ahol nagyon olcsón lehetett, jókat fröccsözni. Majd hónunk alá kaptunk egy palack Istvándy Olasz rizlinget és úgy tértünk vissza kellemes hajlékunkba. A bor nem volt rossz, jellegzetes badacsonyi ízek köszöntek belőle vissza, elalvás előtt jól is esett, de annyira nem fogott meg. 

Nyugodt éjszakánk volt, így könnyedén indultunk neki a másnapi 12 km-es túránknak. Körbejártuk a hegy minden zugát, majd a strandon pihentünk. Este pedig fél nyolckor beestünk a Németh Pincébe (8-kor zárnak!). A kis pince hangulatos, Attila nagyon jó vendéglátó, így fél 10-ig tartott, mire végigkóstoltuk az összes borát. Akadt köztük olyan gyöngyszem is, mint a férfias Budai zöld, a kókuszos tekercsre emlékeztető fehér Pinot noir, s a (bár nem vagyok édes borkedvelő, de mégis) tökéletes késői Olasz rizling. Kaptunk még egy ajándék csokipohárban, töppedt szőlőből készült borban áztatott fügét tartalmazó meglepetést is, és a ház törkölypálinkáját sem utasítottuk vissza. Borkorcsolyaként a nem messze lévő kecskefarmról származó sajtokat és agykontroll gyanánt finom szódát fogyasztottunk. Közben Attila is megebédelt (sűrű volt a napja), a kicsit szétcsúszott német és magyar vendégek lassanként távoztak, így maradtunk mi, hogy boldogítsuk vendéglátónkat. Sok újat tudhattunk meg a pincéről, az előző évi tudásunk tovább mélyült. 

Utolsó napunkat a Szigligeti várban kezdtük, majd fagyizás és strand (amolyan gyermeknapi matiné jelleggel). Utána ellátogattunk az említett kecskefarmra is, hogy e tekintetben is bővítsük ismereteinket. 

Este a Laposa pincét látogattuk meg. Itt is voltunk egy éve (akkor szép borokat ittunk), azóta megépült a borhotel, és az étterem is már készülőben. Az árak is mintha felszöktek volna, és a borok kevésbé voltak emlékezetesek, mint egy éve. Viszont jó fejek voltak a pincérek, pl. szalonnát is tudtunk tőlük venni, mert a boltban, Badacsonyban nem lehetett rendeset kapni, a kecskefarmon pedig már elfogyott (az esti otthoni szalonnasütésre gyűjtöttük be az elemózsiát). A borokkal ugyan még kevésbé voltak képben (most tanulják-így megértettük őket), de később a sétány borozóiban ismét összefutottunk velük és jól elbeszélgettünk, eliszogattunk. 

Ennyi volt idén Badacsony, jövőre ismét megyünk.

BeA