• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Kirándulás Ócsán

Reggel 9 óra. Budapest. Dugózunk, hétvégén! Már alig vártuk a vidéki friss levegőt. Elindultunk egy másik, ámde sokkal nyugodtabb kisvárosba, Ócsára.

Először a pincesort kerestük fel, mert egy ismerősünk ajánlotta a helyet. Ahogy elsuhantunk autónkkal az első három pince mellett, a látványuk teljesen lenyűgözött bennünket. Leparkoltunk, s inkább gyalogosan fedeztük fel e pincék elkülönült kis világát.

A hátulról nézve fűben lapuló nyúlra, vagy sünre hasonlító pincék, szemből szép szabályos háromszög formájúak! Kiderült, hogy több közülük eladó! Egy pillanatig el is játszottunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne ezen a kevésbé felkapott, békés helyen pincetulajdonosnak lenni!

Az ábrándozásból korgó gyomrunk hozott vissza a valóságba. Leültünk egy a pincék között lévő padra s csendben megebédeltünk. Egyelten dolog hiányzott, a bor, sajnos azt nem kaptunk, mert nem találkoztunk addig egy gazdával sem.

Ahogy haladtunk tovább pincéről pincére, egyszer csak megláttunk egy autót az egyik gádor (pincelejáró) mellett. Lesétáltunk a háromszögtető alatt a pince valódi bejáratáig (ti. az ajtók minden esetben 5-6 méterrel lejjebb vannak).

Illedelmesen kopogtunk, s megkérdeztük a boraival foglalkozó gazdát, hogy nem nézhetnénk-e meg a pincét belülről. Szerencsénk volt. A gazda mindennemű turizmus-, marketingképzés nélkül is nagy türelemmel és szeretettel fogadott bennünket. Elmesélt mindent, amit tudni lehet ezekről a parányi remekművekről.

Az agyagba vájt pincék előtere régen fonott vesszőkkel volt rögzítve, ma már többnyire téglával kirakottak. Az érlelő pincék egyfajta puha, réteges löszös agyagos talajba vájtak.

A beszélgetés közben előkerültek persze a borospoharak is, ahogy illik. Semmi flanc, egyszerű kicsi üvegpoharak, de milyen jól esett a bor belőlük!

Házigazdánk büszkén tudatta velünk, hogy az ő régi saját ültetvényéből való a szőlő, amiből a bort készítette. Igazából több fajta is van a területén, azokból készít, amolyan „vegyes fehér” borokat. Még a szüleitől örökölte a pincét illetve a szőlőművelés tudományát; és ugyan bort nem ad el, de kedvtelésből évről évre készít egy keveset.

A bora kicsit diszkrét volt (ami nem csoda, mert kb. 6-8 fokosak itt a pincék), de jól kezelt, illata, íze tiszta, szép, hosszú savakkal. A bort kortyolgatva vendégül látónk úgy belelkesült, hogy még egy másik pincéhez is átvitt bennünket, megmutatta, hogy milyen egy háromágú pince, merthogy itt az is van! Egymás alatt, mellett vezetnek az ágak.

A pincesor után a városban felkerestük az Öregfalut, ahol a tájházak vannak, megnéztük a XIII. századi háromhajós templomot és elsétáltunk a láprétek felé is. Vagyis elsétáltunk volna, ha utunkat a térkép, s nem a megérzéseink alapján folytattuk volna. Eljutottunk éppen egy láprétre, de nem a turisták által sűrűn látogatottra. Szó szerint a vaddisznók nyomában jártunk. Társam sajnos a cél előtt feladta, mert a dzsungelharc és a 40 fokos, párás, szúnyogos nádas-sásas nem volt neki való. Így visszafordultunk.

Csatakosan ugyan, de lelkesen vonultunk a vasútmodell kiállításra, amit éppen azon a hétvégén, csak ott és csak „nekünk” szerveztek. Nagyon izgalmas volt a kiállítás, de a fárasztó nap után még ennél is nagyobb élményt nyújtottak azok a sütemények, amelyeket Ócsa legjobb cukrászdájában fogyasztottunk el a program zárásaként.

Klassz kis nap volt. Bár nem vagyunk helyi lakosok, de ajánljuk Ócsát minden kirándulni szerető embernek!

Picur

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 

Szavazások

Milyen gyakran jár pincefalvakban?
 


Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés